Kik vagyunk?

Cégünk fürdőszobák felújítására szakosodott.

Próbáljuk munkánkat úgy végezni, hogy az a megrendelő számára a legkevesebb idő és energiaráfordítással, és a lehető legkevesebb idegeskedéssel járjon. Próbálunk minden terhet levenni a megrendelő válláról és segíteni olyan dolgokban is, amire a fürdőszoba felújítás tervezésekor talán nem is gondolt. Személyes beszélgetések során felmérjük az igényeit és ajánlatot teszünk a megoldásra. Ha kikristályosodott az elképzelés, végig segítjük annak gyakorlati megvalósításában is. Mi csak abban kérjük a megrendelő közreműködését, amiben feltétlen elengedhetetlen. Az anyagok kiválasztása után gyakorlatilag szinte mindent ránk bízhat. Nem kell az anyagok beszerzésével, raktározásával, szállításával, cipelésével bajlódnia. Nem kell a törmelék és a hulladékok sorsával törődnie. Nem kell a szakágak munkájának szervezésével, végtelen egyeztetésekkel foglalkoznia. Az esetek többségében már hónapokkal előre megmondjuk a kivitelezés kezdetének pontos dátumát, és ezt a dátumot az esetek 99%-ában szigorúan be is tartjuk. Mivel régóta összeszokott csapattal dolgozunk, a kivitelezés vállalt időtartamát is ugyanilyen arányban be tudjuk tartani.

Munkánkra jótállást vállalunk. A 100% megelégedésre az is garancia, hogy a munkadíjak elszámolása csak utólag, a vállalt feladat maradéktalan elvégzése és átadása után történik.

A tanácsadásért, felmérésért semmilyen díjat nem számolunk fel, így minden kötelezettség nélkül, bátran megkereshet bennünket bárki érdeklődésével.

Reméljük hamarosan Önt is elégedett ügyfeleink között tudhatjuk!

Bordás Levente
Ügyvezető/tulajdonos